Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

A forum látogatói álltal épített verdák...

Moderators: SONI, Pudva, Bogyo28

Post Reply
Natalie Driver Gabe

Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

KÖZKÍVÁNATRA
Hát !! Hol is kezdjem ?? Tudom az elején.
a történet egész régre nyúlik vissza. Még a 90-es évek végén amikor szakközepes voltam, és brinával mentem a mester utcai Fáy suliba, akkor találkoztam először a Caprival. Majdnem végzetes találka lett. Ugyanis jó bringás lévén, csak mentem mint a hülye de szét nem néztem, s majdnem elütöttek egy MK I el. Kék színe és bitang jó hangja volt. Elég hangos volt mert alapjáraton is alig lehetett hallani a sofőr anyázását. Akkor kezdődött a szerelem. Eleinte azt hittem valami amcsi verda, de aztán találkoztam III-as Caprikkal amin már fel volt tüntetve a Capri felirat. több éven keresztül csak álom volt a Capri. Minden újságból és könyvből amit csak lehetet megtanultam róla.
ebben a tipusban fogalmazódott meg számomra,amit egy géptől elvárnék.
Hátsókerékhajtás !!!! V-motor !!!! És hát a forma :-D
Majd végre !!!
2007 November 28.án végre lett egy MKI-es Caprim
:ba: Így visszagondolva ,közel 10 évig dédelgettem az álmot ,mire való lett
Attachments
Az 1 talákozásunk
Az 1 talákozásunk
:)
:)
User avatar
holecz
rengetegetirogatide
Posts: 1599
Joined: Thu Mar 22, 2007 10:45 am
ClassicFord klubtag?: Igen
Location: Gyöngyös-Szücsi

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by holecz »

Tovább, tovább!!!! ;-) Képek....stb... ;-)
'89 Sierra 2,0 DOHC Sedan
+36 70 503 79 54

"Intercars Autóalkatrészek"
(nálam)..
User avatar
szszaby
rengetegetirogatide
Posts: 4629
Joined: Tue Jun 28, 2005 2:37 pm
ClassicFord klubtag?: Igen
Location: Karcag

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by szszaby »

holecz wrote:Tovább, tovább!!!! ;-) Képek....stb... ;-)
Bizony, így még elég rövid.
Ford Capri MkI Essex
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

Aztán valójában még csak ekkor kezdődtek a megpróbáltatások.
A gép rommá volt rohadva nem a saját mocija volt benne mert az mellet volt egy raklapon, blokk és hajtókar töréssel.
az autóm elég érdekesen járt.
De nagyon szépen indult.
Bár minden kereke más irányba állt.
Szerintem feladta a drágám.
De én nem.
Szétkaptam amennyire lehet s irány a LAKATOS.
Attachments
Natalie 10 09 002.jpg
lakatolás előtt 07.11.25 (4).JPG
lakatolás előtt 07.11.25 (40).JPG
User avatar
szszaby
rengetegetirogatide
Posts: 4629
Joined: Tue Jun 28, 2005 2:37 pm
ClassicFord klubtag?: Igen
Location: Karcag

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by szszaby »

Az a kerék nem semmi, mitől volt ez a nagy dőlése?
Ford Capri MkI Essex
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

S Ekkor indult a 9 azaz KILENC hónapig tartó lakatolás.
3+1/2 Tábla lemez
Megszálálhatatlanul sok korong.
És annyi gáz hogy azt Adolf is megirigyelte volna.
Ezalatt otthon meg ment a panel sufni tuning progran.
A nagyszobából gyakorlatilag felújító műhelyt csináltam.
Attachments
fényképelö0265.jpg
fényképelö0265.jpg (88.71 KiB) Viewed 13628 times
fényképelö0269.jpg
fényképelö0269.jpg (78.39 KiB) Viewed 13628 times
fényképelö0257.jpg
fényképelö0257.jpg (126.68 KiB) Viewed 13628 times
fényképelö0270.jpg
fényképelö0270.jpg (88.1 KiB) Viewed 13628 times
fényképelö0323.jpg
fényképelö0323.jpg (113.05 KiB) Viewed 13628 times
fényképelö0260.jpg
fényképelö0260.jpg (187.84 KiB) Viewed 13628 times
fényképelö0260.jpg
fényképelö0260.jpg (187.84 KiB) Viewed 13628 times
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

Ez volt a szobám (műhelyem).
:laza:
Attachments
ilyen volt amíg melóztam benne
ilyen volt amíg melóztam benne
fényképelö0363.jpg (111.09 KiB) Viewed 13628 times
fényképelö0364.jpg
fényképelö0364.jpg (96.99 KiB) Viewed 13628 times
User avatar
Bogyo28
Überführer
Posts: 5459
Joined: Sat Dec 04, 2004 9:11 pm
ClassicFord klubtag?: Igen
Location: Budapest-Budakalász
Contact:

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Bogyo28 »

Natalie Driver Gabe wrote:Ez volt a szobám (műhelyem).
:laza:
ez jó, ezt fogom mutogatni az asszonynak, hogy ennél nálunk sokkal jobb a helyzet a lakásban(szerinte persze nem :lol: :lol: )
"...ha Detroit-nak végevan, a világnak végevan..."
"...akkor vedd meg ezt, vagy egy ilyet..."

...A Xikla...

1978 Ford Capri MKIII 2.9 V6 24V cosworth
1974 Ford Transit MKI 1.7 V4
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

Majd miután kikerült a lakatos kezéből nekiálltunk autó formát csinálni belőle.
2 hét csiszolás után felvittük a szinét.
A D0072-es Pirosat :)
És a fehéret.
Attachments
fényképelö0327.jpg
fényképelö0327.jpg (135.36 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0328.jpg
fényképelö0328.jpg (137.05 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0329.jpg
fényképelö0329.jpg (143.41 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0334.jpg
fényképelö0334.jpg (145.86 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0338.jpg
fényképelö0338.jpg (88 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0341.jpg
fényképelö0341.jpg (124.19 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0347.jpg
fényképelö0347.jpg (123.71 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0353.jpg
fényképelö0353.jpg (150.31 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0357.jpg
fényképelö0357.jpg (107.49 KiB) Viewed 13629 times
fényképelö0359.jpg
fényképelö0359.jpg (90.33 KiB) Viewed 13629 times
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

ezután jött az összeépités.
a fékkel csak 1 hét görcs volt mert semmi nem volt jó hozzá amit kiszedtünk belőle.
a motorral sokat nem csináltam csak felpolíroztam a szívósort.Szétszedtem és felújítottam a karbit.
Kapott 4 új gyertyát.
Meg némi Optika.
Attachments
fényképelö0365.jpg
fényképelö0365.jpg (151.32 KiB) Viewed 13620 times
fényképelö0368.jpg
fényképelö0368.jpg (121.95 KiB) Viewed 13620 times
fényképelö0379.jpg
fényképelö0379.jpg (140.97 KiB) Viewed 13620 times
fényképelö0380.jpg
fényképelö0380.jpg (125.73 KiB) Viewed 13620 times
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

lassan de biztosan megszületett Natalie.
Attachments
fényképelö0383.jpg
fényképelö0383.jpg (130.61 KiB) Viewed 13612 times
fényképelö0392.jpg
fényképelö0392.jpg (123.7 KiB) Viewed 13612 times
Kép 047.jpg
Kép 046.jpg
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

Vizsga után valami ilyesmi lett.
Attachments
Kép 003.jpg
Natalie 059.jpg
Natalie 059.jpg (82.97 KiB) Viewed 13606 times
Natalie 044.jpg
Kép 069.jpg
User avatar
Blant
nagyonsokatirogat
Posts: 1352
Joined: Sun Dec 05, 2004 6:24 pm
ClassicFord klubtag?: Igen
Location: Budapest

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Blant »

Elég szép lett. Szép és igényes munka! Nagyon gratulálok! Az eredeti motor milyen volt? V, vagy sor? A fekete első kárpitokat, ami benne van, pedig tőlem vette az előző tulaj :-) Megvannak a hátsók is, ha kell.
További tervek?
A hangom, a rangom tartom pardon
NEM ELADÓ!
A kedvem, a lelkem, a nemem, a szlengem
NEMM ELLADÓÓ

'78 Ford Capri mkIII Ghia 2,8i EFI, az imádott!
'85 Ford Fiesta mkII 1.6D, az Istencsászár, az 5literrel rohangálós, a hidegben is beindulós.
Natalie Driver Gabe

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by Natalie Driver Gabe »

Folyt köv mindjárt.
Hisz itt még nem ért véget a történet.
:laza:
User avatar
szszaby
rengetegetirogatide
Posts: 4629
Joined: Tue Jun 28, 2005 2:37 pm
ClassicFord klubtag?: Igen
Location: Karcag

Re: Gabe MK I-ese Natalie :) avagy a DácsiaKápri

Post by szszaby »

A hátsó lökös az mié, mert az enyimé nem ilyen.
A Natalie név honnan jött, mert az látni hogy bele van gravírozva a kulcsba, de azt te adtad neki?
Ford Capri MkI Essex
Post Reply